A Társaskör Egyesület Kerékpáros Klubjának bemutatása
Jánossomorján sok a sportolni, kerékpározni szerető ember. Ahogy közeledik a tavasz, benépesül a város „kocogó terepe”, a várbalogi út. Ez évek óta tapasztalható. De miért tegyük egyedül? Társaságban minden könnyebben megy. E gondolatok nyomán született meg az elhatározás egy olyan kerékpáros klub megalakítására, melyhez mindenki kedve szerint csatlakozhat. Célja ezen egészséges sportág népszerűsítése és városunk környékének, természeti szépségeinek megismerése volt. Az első évben 5 túra került megrendezésre változó érdeklődéssel. Némely túrára 25-en is eljöttek, de előfordult, hogy összesen csak hat fő tette meg az arra a napra tervezett távot. Abban viszont minden alkalommal egyetértettek: nem bántuk meg, hogy nekivágtunk, kár lett volna kihagyni, nagyon jól éreztük magunkat. Az alapítók – Jakab Tibor, Lőrincz György, Jakabné Gruidl Teréz – úgy döntöttek, hogy érdemes folytatni. A következő év programja már februárban elkészült, melyről a tagok e-mailen, telefonon, a helyi újságból és a JTV képújságából is értesülhettek. Önkormányzati pályázaton nyert pénzből kerékpár javításhoz szükséges szerszámok tették biztonságosabbá az utat. A láthatósági mellényen szerepel a klub neve, logója. A túrák már nemcsak a sportról szólnak, hanem az út során az érintett nevezetességekről többnyire Lőrincz György gondos felkészülésének köszönhetően érdekes kulturális, történelmi információk hangzanak el. Előfordul olyan is, hogy a természetben szalonnát sütünk, bográcsgulyást főzünk. Nagyon jó kapcsolatunk volt a Szigetközben működő hasonló kerékpáros csoporttal. Segítjük egymást, olykor kölcsönösen részt veszünk egymás túráin. A munka meghozta gyümölcsét: A 2007-ben maximálisan 25 főből álló csapat általában 40 km-es távokat tett meg vasárnaponként, mára népesebb csapattal, a fokozatosság elvét követve 95 km megtételére is képesek vagyunk. Szezon elején kerékpáros igazolványt kapnak a tagok, melyben minden túrán a Társaskör bélyegzője igazolja a részvételt. Az évzáró értékelő fényképnézegetésen a legaktívabb tag jutalomban részesül. A 2010-es években töretlen a fejlődés. Hosszú sor kígyózott a Balaton körüli kerékpáros útvonalon. 223 km letekerésével már mi is a Balaton megkerülők büszke táborába tartozunk. 2011-ben ismét a Fertő tó a hosszú túra, változatosság kedvéért végig rossz időben, de kitűnő társasággal. Már menetrenden kívüli spontán túrák is szerveződnek. 2010 óta az adventi túra is a programban szerepel, mely kis szerencsével gyönyörű havas tájon, friss, csípős téli időben zajlik. 2012-ben az ” ismétlő” túrák mellett újakat is tervezünk. Nagyfödémes, Szigetköz és ha a LEADER pályázat segítségével kerékpár tartókat tudunk beszerezni, távolabbi tájak is szerepelhetnek terveink között. A 2013-as év a Passau – Bécs túrával különösen figyelemre méltó. 2014. – balatoni csillagtúra, 2015. – Pozsony-Bécs túra, 2016. – Kis-Balaton túra, 2017. – Tisza-tó túra a legnagyobbak. 2016. óta két utánfutóval Kőszeg, Sopron, Szombathely, Győr környékét is bejárhattuk. Jánossomorja Város Önkormányzata normatív támogatással járul hozzá civil programunk sikeréhez.